Toldi mozi - Romkocsmák Budapesten
Toldi mozi
V., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38
10-02
472-0397
Azoknak, akik a budapesti artmozikat siratják, üzenjük: Toldi mozi jól van, él és virul - köszönhetően a 2008 nyarán végzett felújításnak és az előtérben elhelyezett remek kávézónak.


Bár a Toldi mindig is több volt, mint egy szimpla mozi-belvárosi találkahely, ami előtt futárok biciklijei sorakoznak, beugornak egy kávéra a hivatali negyedben dolgozók, barátok ülnek le egy pohár sörrel, vagy Traubival, ha már moziról van szó, megnézhetünk egy filmet is. E sorok írója egyetemista korában mindig abba a moziba ment, ami féláron volt és a mai napig fújja a sorrendet: hétfő Kossuth, Vörösmarty; kedd: Puskin, Toldi, és így tovább - a keddi toldis kedvezmény a mai napig él.

Tény, hogy a Toldi felújításánál számoltak azzal a tendenciával, hogy filmet inkább otthon a számítógépéről néz az is, aki trécselni és iszogatni szívesen beül valahová, ezért megnövelték a közösségi tér szerepét. Az újonnan kialakított helyiség alkalmas arra, hogy az IKEA-s székeke, foteleken ücsörögve DJ-ket hallgassunk, kortárs táncelőadásokat nézzünk,a wifit használva laptopunkat hanyagul az ölünkbe rakva dolgozzunk. (Egyedül a berendezéssel lőttek mellé; hiába teszteli a svéd bútoráruház bútorait keményen, ezek a berendezések otthoni használatra készültek és így a második év magasságában látszik, hogy nem bírják a strapát.) Ettől függetlenül (vagy épp ezértő) a Toldi kiválóan alkalmas arra, hogy második otthonunkká váljon- ekkora tévénk, mint a mozivászon, úgysem lesz.


Programajánló