E sorok írójának volt néhány olyan időszaka az életében, mikor kedvelte az alagsori pincehelyiségeket és ebből az egyik kedvence az Almássy utcában lévő Műhely volt.
A pince falai között egykor sok sör, képzőművészeti és színházi megmozdulás folyt (ez utóbbiak sikerét takarja a jótékony homály), bár több éve nem működik már az Almássy téri Szabadidőközpont sem, de a pince maradt, most már Filternek hívják.
A boltozatot immár dzsungelnövényzet és a szagelszívó kanyargó csöve, a falakat pedig graffiti borítja, a romkocsmákból jól ismert kiszuperált bútorokon lehet üldögélni. A delejes tekintetű képző-színház-és életművészek helyét pedig szintén delejes tekintetű zenészek vették át, de a lényeg maradt; olcsó a sör, állandó italakciókba futhatunk bele, lehet csocsózni, ismerjük a szomszéd asztalnál ülőket is.
A közönség változott, de a világmegváltó beszélgetések folyása ugyanaz maradt. No meg a színpad is, aminek szinte minden nap koptatja a deszkáját egy-egy csapat, leggyakrabban rock, ambient, de hallgathatunk skat, reggae-t, dubot, találkozhatunk a PASO Sound Systemmel is, a megrögzött Depeche Mode rajngókat pedig a Depeche klub várja péntekenként.
Programajánló




