Szimplán vasárnap - Háztáji piac - Romkocsmák Budapesten

Kézmőves. Háztáji. Termelői piac. Ezekbe a kifejezésekbe az utóbbi években egyre többször botlunk bele. Nagyjából azóta, amióta vasárnaponként a Szimpla kertben kötünk ki délelőttönként a Háztáji Piacukon.

Bár Mihály Edina, a Szimpla Háztáji Piac koordinátora elárulta, hogy két évvel ezelőtt a termelői piacokra vonatkozó, akkor életbe lépő jogszabály-módosítás is ösztönözte, illetve ösztönzi, hogy országszerte minél több termelői piac nyisson, valójában ők voltak a mozgalom elindítói. Az biztos, hogy jókor voltak az ötletükkel jó helyen, és azt is bizton állíthatjuk, hogy a Szimpla legalábbis katalizátora a háztáji termékek elterjedésének.

Ha már használjuk ezeket a fogalmakat, használjuk pontosan: termelői piac az, ahol csak kistermelő árul, saját termeléső árut, és 40 km-en belülről érkezik. Budapest kivételt jelent a szabályozás alól, a fővárosba az egész országból érkezhetnek termelők, de a többségük azért Budapest vonzáskörzetéből érkezik, így a lehető legkisebb terhet róva a környezetre.

Érkeznek és érdeklődnek az árusok, nem is kevesen - jelenleg többen vannak várólistán, mint ahány termelő befér a Kertbe. Mi nemcsak a helyi termékek okán szerettük meg a Szimpla Háztájit, hanem e vasárnapok egyedülálló hangulata miatt. Romkocsmába ritkán visz az ember négyévest, vagy bevásárlókosarat, de ezeken a délelőttökön minderre lehetőség van, tekintettel az állandó gyerekprogramokra, kedvenc árusainkra (a gombakrém megvan mindenkinek, a zenekarral szembenő) 


A minden vasárnap a piac kedvéért összeálló zenei formációba néha beugranak a hely dolgozói is, a kapcsolódó programok pedig a kezdetektől kezdve úgy ötvözik a romkocsmás, piacos, jótékonysági elemeket, hogy csak elismerően bólogatunk. A piac termékeiből kezdetben gasztrobloggerek, most már hetente különböző civil szervezetek képviselői főznek, akik a főzés teljes bevételét a szervezet mőködésére vagy egy-egy kiszemelt projektre fordíthatnak. A Szimpla várja cvil szervezetek, egyesületek, alapítványok, kezdeményezések jelentkezését.

Mindez bőven indokolja, hogy ne csak vasárnap legyen piac nap - így jött létre a Háztáji Boltocska, a Kazinczy utca 7-ben, a Szimpla kerttel szemben, ami hozza a vasárnapokról ismert hangulatot és árukínálatot, ugyanakkor reggeliző helyként funkcionál. Míg a Szimplában magas a külföldiek aránya, piacnapokon  hagyományosan több a hazai látogató és a Boltocska is ilyenkor  pörög fel igazán. 

A Szimpla stábja vallja, hogy a romkocsma több mint kiszuperált régi bútorok tömkelege. Ez közösségi, kulturális és befogadó tér egyben, egyfajta posztmodern „mővház”, ahol az arculat, a programok egymást építik - mint a Boltocskában, ahol már készülnek a háztáji témájú kiállítás és a helyben vásárolt termékekből merítő főzőtanfolyamok, workshopok.

A képeket Todoroff Lázár készítette, köszönjük a Szimpla kertnek, hogy a fotókat a rendelkezésünkre bocsátotta.